Csend van, olyasfajta belső csend. Nincs vihar, vitorlázunk szép csendesen a tengeren.
Ha az ember nem akar megpihenni, megállítsák.
Szörnyű érzések voltak, talán nem is voltam pár napig Önmagam. Csak feküdtem, izzadtam és persze a makacsságommal szövetkeztem: – Nincs semmi bajom. Egy kis megfázást bárki kibír. Aztán igazából nem is az volt.
Megszívtam, itt fekszem négy fal között, egy büdös kórházi szobában. Fekszem, mert egyebet más semmit nem tudok csinálni. Állandóan szúrnak, mert megtehetik. Már lassan várom, hogy hozzák a tűt és érezzem ahogyan megy az ereimbe az egyik legerősebb, legcsípősebb vegyszer. Ma mondtam is, hogy lehet függő lettem. Vicces ugye, hogy várom hogy hozzák? És a fájdalom nem fájdalom már, hanem élvezet.
Tudom miért vagyok itt. Tudom mi a feladatom. És vállalom….. teljes mértékben. Mert mindent megtennék… És tudom, hogy most nem csak egyedül szenvedek, hanem szenvedünk és minden helyére alakul. A jó mindig legyőzi a rosszat és a szeretet….. na a SZERETET a legerősebb a világon.
Imádok mindenkit aki velem van. Most tudom igazán azt, hogy kikért érdemes!
köszönöm!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: